4. Hogyan lehet megoldani az Istennel szembeni állandó igénytámasztás problémáját

Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

A kulcs annak mérésére, hogy az emberek alá tudják-e vetni magukat Istennek vagy sem, az, hogy vannak-e túlzott vágyaik vagy hátsó szándékaik Vele szemben. Ha az emberek állandóan követelnek valamit Istentől, az azt bizonyítja, hogy nem vetik alá magukat Neki. Ha nem fogadod el Istentől, bármi is történjék veled, és nem keresed az igazságot, mindig magad mellett érvelsz, és mindig úgy érzed, hogy csak neked van igazad, és ha még arra is képes vagy, hogy kételkedj abban, hogy Isten az igazság és az igazságosság, akkor bajban leszel. Az ilyen emberek a legarrogánsabbak és a leglázadóbbak Istennel szemben. Azok, akik állandóan követelnek valamit Istentől, nem tudják igazán alávetni magukat Neki. Ha követeléseket támasztasz Istennel szemben, az azt bizonyítja, hogy megpróbálsz alkut kötni Istennel, hogy a saját akaratodat választod, és aszerint cselekszel. Ezzel elárulod Istent, és hiányzik belőled az alávetettség. Istennel szemben követeléseket támasztani önmagában véve értelmetlen; ha valóban hiszed, hogy Ő Isten, akkor nem mersz követeléseket támasztani Vele szemben, és nem is érzed alkalmasnak magad arra, hogy követeléseket támassz Vele szemben, akár észszerűnek tartod azokat, akár nem. Ha valóban hiszel Istenben, és hiszed, hogy Ő Isten, akkor csak Őt fogod imádni, és csak Neki fogod alávetni magad, nincs más választásod. Manapság az emberek nemcsak, hogy saját döntéseket hoznak, hanem még Istent is arra kérik, hogy az ő saját akaratuk szerint cselekedjen. Nemcsak, hogy nem döntenek úgy, hogy alávetik magukat Istennek, de még Istent kérik arra, hogy Ő vesse alá Magát nekik. Nem teljesen értelmetlen ez? Ezért, ha az emberben nincs igazi hit, és nincs alapos meggyőződés, akkor soha nem nyerheti el Isten elismerését. Amikor az emberek képesek kevesebbet követelni Istentől, akkor növekszik bennük az igaz hit és az alávetettség, és az értelmük is viszonylag normális. Gyakran előfordul, hogy minél hajlamosabbak az emberek vitatkozni, és minél több önigazolással rendelkeznek, annál nehezebb velük bánni. Nemcsak, hogy sok követelésük van, de ha a kisujjadat mutatod nekik, akkor az egész kezed kérik. Ha egyik szempontból elégedettek, akkor egy másikból követelőznek. Minden szempontból elégedettnek kell lenniük, és ha nem azok, akkor elkezdenek panaszkodni, reménytelennek könyvelik el a dolgokat, és meggondolatlanul cselekszenek. Utána lekötelezettnek érzik magukat, bűntudatuk van, keserű könnyeket hullatnak, és meg akarnak halni. Mi értelme van ennek? Nem észszerűtlenek és könyörtelenül bosszantóak? Ezt a problémasorozatot gyökerestől kell megoldani.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az emberek túl sokat követelnek Istentől)

Semmit sem nehezebb kezelni, mint azt, amikor az emberek folyamatosan mindenfélét követelnek Istentől. Amint Isten cselekedetei nem egyeznek a te gondolkodásoddal, vagy nem a te gondolkodásodnak megfelelően valósulnak meg, akkor valószínűleg ellenállsz – ami elegendő bizonyíték arra, hogy természetednél fogva ellenállsz Istennek. Ennek a problémának a felismerése csak gyakori önreflexióval és így az igazság megértésének elérésével érhető el, és csak az igazságra törekedve oldható az meg teljesen. Amikor az emberek nem értik meg az igazságot, akkor sok mindent követelnek Istentől, míg amikor valóban megértik az igazságot, akkor semmit sem követelnek; csak azt érzik, hogy nem tettek teljesen eleget Istennek, hogy nem vetették alá magukat eléggé Istennek. Az, hogy az emberek mindig követelnek valamit Istentől, romlott természetüket tükrözi. Ha nem tudod megismerni önmagad és valóban megbánni ezt a dolgot, akkor rejtett veszélyekkel és veszedelemmel találod majd szembe magad az Istenbe vetett hit útján. A hétköznapi dolgokon képes vagy úrrá lenni, de amikor olyan fontos ügyekről van szó, mint a sorsod, kilátásaid és rendeltetési helyed, talán nem leszel képes úrrá lenni azokon. Akkor, ha még mindig nem rendelkezel az igazsággal, könnyen visszatérhetsz a régi kerékvágásba, és így azok közé fogsz tartozni, akik elpusztulnak. Sokan mindig is így követtek és így hittek; jól viselkedtek azon idő alatt, amíg Istent követték, de ez nem határozza meg azt, hogy mi fog történni a jövőben. Ez azért van, mert soha nem vagy tudatában az ember Achilles-sarkának, vagy azoknak a dolgoknak, amelyek az ember természetében rejlenek, és amelyek szembe tudnak szegülni Istennel, és mindaddig nem ismered fel azokat, amíg katasztrófába nem sodornak téged. Mivel az Istennel szembeszegülő természeted problémája megoldatlanul marad, ez katasztrófának tesz ki téged, és lehetséges, hogy amikor az utazásod véget ér, és Isten munkája befejeződik, azt fogod tenni, ami a leginkább szembeszegül Istennel, és azt mondod, ami istenkáromló, és így el leszel ítélve és ki leszel rekesztve. Péter az utolsó pillanatban, a legveszélyesebb időben megpróbált elmenekülni. Akkoriban nem értette meg Isten szándékát, és azt tervezte, hogy túléli, és végzi a gyülekezetek munkáját. Később Jézus megjelent neki, és azt mondta: „Szeretnéd, ha még egyszer keresztre feszítenének érted?” Péter ekkor megértette Isten szándékát, és azonnal alávetette magát. Tegyük fel, hogy abban a pillanatban megvoltak a saját követelései, és azt mondta: „Nem akarok most meghalni, félek a fájdalomtól. Nem értünk feszítettek keresztre Téged? Miért kéred, hogy keresztre feszítsenek engem? Megmenekülhetek-e a keresztre feszítéstől?” Ha ilyen követeléseket támasztott volna, akkor hiábavaló lett volna az az út, amelyen járt. Péter azonban mindig is olyan ember volt, aki alávetette magát Istennek, és kereste az Ő szándékát, végül pedig megértette Isten szándékát, és teljesen alávetette magát. Ha Péter nem kereste volna Isten szándékát, és a saját gondolkodása szerint cselekedett volna, akkor rossz útra tért volna. Az embereknek nincs meg az a képességük, hogy közvetlenül megértsék Isten szándékait, de ha nem vetik alá magukat, miután megértették az igazságot, akkor elárulják Istent. Ez azt jelenti, hogy az emberek természetével függ össze az, hogy állandóan követelnek valamit Istentől. Minél több követelésük van, annál lázadóbbak és ellenállóbbak, és annál több elképzelésük van. Minél több követelést támaszt valaki Istennel szemben, annál valószínűbb, hogy lázadni fog Ellene, ellenáll Neki, sőt, szembeszegül Vele. Talán egy napon elárulja és elhagyja Istent. Ha meg akarod oldani ezt a problémát, az igazság számos aspektusát meg kell értened, és némi gyakorlati tapasztalattal is rendelkezned kell ahhoz, hogy alaposan megértsd és teljesen megoldd azt.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az emberek túl sokat követelnek Istentől)

Mi a probléma azzal, hogy az emberek mindig követeléseket támasztanak Istennel szemben? És mi a probléma azzal, hogy mindig elképzeléseik vannak Istenről? Mi rejlik az ember természetében? Rájöttem, hogy függetlenül attól, hogy mi történik velük, vagy hogy mivel foglalkoznak, az emberek mindig a saját érdekeiket védik, és a saját hús-vér testük miatt aggódnak, és mindig olyan okokat vagy kifogásokat keresnek, amelyek őket szolgálják. A legkevésbé sem keresik vagy fogadják el az igazságot, és minden, amit tesznek, a saját hús-vér testük igazolása és a saját kilátásaik tervezése érdekében történik. Mindannyian kegyelmet kérnek Istentől, és minden lehetséges előnyt meg akarnak szerezni. Miért követelnek az emberek olyan sok mindent Istentől? Ez azt bizonyítja, hogy az emberek természetüknél fogva kapzsik, és Isten előtt egyáltalán nem rendelkeznek józan ésszel. Mindenben, amit az emberek tesznek – akár imádkoznak, akár közösségben vannak, akár prédikálnak –, a törekvéseik, gondolataik és vágyakozásaik mind-mind Istennel szemben támasztott követelések és kísérletek arra, hogy valamit kérjenek Tőle; mindezt az emberek abban a reményben teszik, hogy valamit nyerhetnek Istentől. Vannak, akik azt mondják, hogy „ez az emberi természet”, ami igaz is! Továbbá, ha az emberek túl sok mindent követelnek Istentől, és túl sok túlzott vágyuk van, az azt bizonyítja, hogy valóban híján vannak a lelkiismeretnek és az észszerűségnek. Mindannyian a saját érdekükben követelnek és kérnek dolgokat, vagy érvelni próbálnak és kifogásokat keresni maguknak – mindezt önmagukért teszik. Sok mindenből látható, hogy amit az emberek tesznek, az teljesen híján van az észszerűségnek, ami tökéletesen bizonyítja, hogy a „Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög” sátáni logikája már az ember természetévé vált. Milyen problémát jelez az, hogy az emberek túl sokat követelnek Istentől? Azt jelzi, hogy az embereket a Sátán egy bizonyos fokig megrontotta, és Istenbe vetett hitükben egyáltalán nem Istenként tekintenek Őrá. Vannak, akik azt mondják: „Ha Istenre nem tekintenénk Istenként, akkor miért hinnénk még mindig Benne? Ha nem Istenként tekintenénk Őrá, vajon tudtuk volna Őt mindmáig követni? Vajon el tudtuk volna viselni ezt a sok szenvedést?” Látszólag hiszel Istenben, és képes vagy követni Őt, mégis a Vele szembeni hozzáállásodban és sok dologról alkotott nézeteidben egyáltalán nem úgy tekintesz Istenre, mint a Teremtőre. Ha Istenként tekintesz Istenre, ha úgy tekintesz Őrá, mint a Teremtőre, akkor teremtett lényként kellene helytállnod, és nem lehetnének követeléseid Istennel szemben, sem pedig túlzott vágyaid. Hanem a szívedben képes lennél igazi alávetettségre, és teljes mértékben képes lennél Isten követelményeinek megfelelően hinni Őbenne és alávetni magad minden munkájának.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az emberek túl sokat követelnek Istentől)

Hitükben az emberek arra törekszenek, hogy Isten megfelelő rendeltetési helyet adjon nekik és minden kegyelmet, amire szükségük van, hogy szolgájukká tegyék Őt, hogy békés, baráti kapcsolatot tartson fenn velük, hogy – bármikor is történhetne ez – soha ne legyen konfliktus közöttük. Vagyis az Istenbe vetett hitük megköveteli Isten arra vonatkozó ígéretét, hogy minden igényüket teljesíti, és megajándékozza őket mindazzal, amiért imádkoznak, a Bibliában olvasott szavaknak megfelelően: „Meghallgatom minden imátokat.” Elvárják, hogy Isten senkit ne ítéljen el, és senkit ne metsszen meg, mert Ő mindig is az irgalmas Üdvözítő Jézus volt, aki mindig és mindenhol jó kapcsolatot tart fenn az emberekkel. Az emberek így hisznek Istenben: szemérmetlenül csak követelnek Istentől, azt hiszik, hogy akár lázadóak, akár engedelmesek, Ő mindent vakon megad nekik. Egyszerűen csak folyamatosan „adósságokat hajtanak be” Istentől, azt hiszik, hogy Ő minden ellenállás nélkül köteles „megadni a tartozását”, ráadásul kétszeresen; azt hiszik, hogy akár kapott tőlük valamit Isten, akár nem, Őt csak manipulálni tudják, és Ő nem tudja önkényesen vezényelni az embereket, még kevésbé tudja felfedni az emberek előtt az Ő sok éven át rejtegetett bölcsességét és igazságos természetét, amikor csak akarja, és az engedélyük nélkül. Egyszerűen megvallják a bűneiket Istennek, abban a hitben, hogy Isten majd csak feloldozza őket, hogy nem lesz elege belőle, és hogy ez így fog örökké menni. Egyszerűen csak parancsolgatnak Istennek, abban a hitben, hogy Ő majd csak úgy engedelmeskedik nekik, mert a Bibliában le van írva, hogy Isten nem azért jött, hogy az emberek szolgáljanak neki, hanem azért, hogy szolgálja őket, és hogy Ő azért van itt, hogy a szolgájuk legyen. Ti nem mindig így hittétek? Amikor valamit nem tudtok Istentől megszerezni, akkor legszívesebben elmenekülnétek; amikor valamit nem értetek, akkor nagyon nehezteltek, és még odáig is elmentek, hogy mindenféle gyalázkodást zúdítotok Rá. Ti egyszerűen nem engeditek, hogy maga Isten teljes mértékben kifejezze bölcsességét és csodáját; ehelyett csak az átmeneti könnyű időszakokat és kényelmet akarjátok élvezni. Eddig az Istenbe vetett hitetekhez való hozzáállásotok csupán a régi nézeteitekből álltak. Ha Isten csak egy kicsit is mutat nektek fenségéből, ti boldogtalanok lesztek. Látjátok most már pontosan, hogy milyen érettek vagytok? Ne feltételezzétek, hogy mind hűségesek vagytok Istenhez, amikor valójában a régi nézeteitek nem változtak. Amikor semmi sem történik veled, azt hiszed, hogy minden simán megy, és az Isten iránti szereteted eléri a csúcspontját. Amikor valami apróság történik veled, az alvilágba zuhansz. Ez vajon Isten iránti hűség?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Tedd félre a rang áldásait és értsd meg Isten szándékát, hogy üdvözítse az embert)

Az emberek annyira észszerűtlenek – túl sokat követelnek Istentől és túl sokat kérnek Tőle, még a legcsekélyebb észszerűség is hiányzik belőlük. Az emberek folyton azt igénylik, hogy Isten tegye meg ezt vagy azt, és képtelenek teljesen alávetni magukat Neki vagy imádni Őt. Ehelyett észszerűtlen követeléseket támasztanak Istennel szemben saját preferenciáikra alapozva, megkövetelve, hogy Ő legyen nagyon nagylelkű, hogy soha semmi ne bosszantsa fel, és hogy amikor csak embereket lát, mindig mosolyogjon, és mindig beszéljen hozzájuk, valamint lássa el őket az igazsággal és beszélgessen velük az igazságról. Azt is megkövetelik, hogy legyen mindig türelmes és kellemes arckifejezést tartson fenn körülöttük. Az embereknek túl sok követelményük van; túlságosan kényesek! Ezeken a dolgokon kellene elgondolkodnotok. Az emberi olyan észszerűtlen, nem igaz? Nemcsak hogy nem képesek az emberek teljesen alávetni magukat Isten vezénylésének és rendelkezéseinek, vagy elfogadni mindent, ami Istentől származik, ellenkezőleg, további követelményeket rónak Istenre. Ilyen követelményekkel hogyan lehetnének hűek az emberek Istenhez? Hogyan vethetnék alá magukat Isten rendelkezéseinek? Hogyan szerethetnék Istent? Minden embernek követelményei vannak azzal kapcsolatban, hogy Istennek hogyan kellene szeretnie, tolerálnia őket, vigyáznia rájuk, megvédenie őket és törődnie velük, de egyiküknek sincs egyetlen követelménye sem azzal kapcsolatban, hogy ők maguk hogyan szeressék Istent, hogyan gondoljanak Istenre és hogyan legyenek figyelmesek Istennel, hogyan tegyenek eleget Istennek, hogyan legyen Isten a szívükben, és hogyan imádják Istent. Vajon léteznek ezek a dolgok az emberek szívében? Ezek olyan dolgok, amelyeket az embereknek el kellene érniük, akkor hát miért nem nyomulnak előre szorgalmasan ezekben a dolgokban? Egyesek ideig-óráig tudnak lelkesedni, és valamennyire le tudnak mondani dolgokról és tudnak áldozatokat hozni, de ez nem tartós; ha belefutnak egy kis visszaesésbe, az azt tudja okozni, hogy elcsüggednek, reményt vesztenek és panaszkodnak. Az embereknek annyi nehézségük van, túl kevés ember törekszik az igazságra és kísérli meg szeretni Istent és eleget tenni Neki. Az emberekből kimondottan hiányzik az értelem, rossz az álláspontjuk, és különösen értékesnek tekintik magukat. Olyanok is vannak, akik ezt mondják: „Isten úgy tekint ránk, mint a szeme fényére. Nem habozott megengedni, hogy az egyetlen Fiát keresztre feszítsék az emberiség megváltása érdekében. Isten súlyos árat fizetett azért, hogy visszavásároljon minket – hihetetlenül értékesek vagyunk, és mindannyiunknak van helye Isten szívében. Mi egy különleges embercsoport vagyunk, és sokkal magasabb a státuszunk, mint a nem hívőké – mi a menny királyságának népe vagyunk.” Meglehetősen magasztosnak és hatalmasnak gondolják magukat. A múltban sok vezetőnek volt ilyen mentalitása, azt hitték, hogy van bizonyos státuszuk és pozíciójuk Isten házában, miután előléptették őket. Azt gondolták: „Isten nagyra tart engem és jókat gondol rólam, és megengedte, hogy vezetőként szolgáljak. Meg kell tennem minden tőlem telhetőt, hogy szaladgáljak, és Érte dolgozzak.” Rettenetesen elégedettek voltak magukkal. Azonban egy idő után valami rosszat tettek és kimutatták a foguk fehérjét, és akkor elbocsátották őket, ők pedig lehangoltak lettek és lehorgasztották a fejüket. Amikor illetlen viselkedésüket leleplezték és megmetszették, még negatívabbá váltak és képtelenek voltak tovább hinni. Azt gondolták magukban: „Isten annyira nincs tekintettel az érzéseimre, egyáltalán nem érdekli Őt a büszkeségem megőrzése. Azt mondják, Isten együttérző az ember gyengeségeivel, akkor engem miért bocsátottak el néhány apró vétség után?” Azután elcsüggedtek és fel akarták adni a hitüket. Van-e az ilyen embereknek igaz hitük Istenben? Ha még azt sem tudják elfogadni, hogy megmetsszék őket, akkor túlságosan éretlenek, és bizonytalan, hogy a jövőben képesek lesznek-e elfogadni az igazságot. Az ilyen emberek veszélyben vannak.

Az emberek magukkal szemben nem támasztanak magas követelményeket, de Istennel szemben magasak a követelményeik. Arra kérik Őt, hogy különleges jóságot tanúsítson irántuk, legyen türelmes és készséges irányukban, babusgassa őket, gondoskodjon róluk és mosolyogjon rájuk, legyen velük toleráns, tegyen engedményeket nekik, és sokféleképpen viselje gondjukat. Azt várják Tőle, hogy egyáltalán ne legyen szigorú velük, és semmi olyasmit ne tegyen, ami egy kicsit is felzaklatná őket, és csak akkor elégedettek, ha minden egyes napon elbűvöli őket. Az emberek értelme olyan gyenge! Nincsenek tisztában azzal, hogy mit kellene tenniük, mit kellene elérniük, milyen nézőpontjaiknak kellene lenniük, milyen pozícióban kellene állniuk ahhoz, hogy Istent szolgálják, valamint milyen pozícióba illő magukat helyezniük. Az egy kis státusszal bíró emberek nagyon jó véleménnyel vannak magukról, akiknek pedig nincs státuszuk, azok is meglehetősen sokat gondolnak magukról. Az emberek soha nem ismerik önmagukat. El kell jutnod egy olyan pontra az Istenben való hitedben, amikor, függetlenül attól, hogy hogyan beszél veled, mennyire szigorú veled, és esetleg mennyire mellőz téged, panasz nélkül tovább tudsz hinni, és tovább tudod tenni a kötelességedet, mint rendesen. Ekkor érett és tapasztalt ember leszel, valamint tényleg lesz némi érettséged, és valamennyi egy normális ember értelméből. Nem fogsz követelményeket támasztani Istennel szemben, többé nem lesznek túlzó vágyaid, és többé nem saját preferenciáidra alapozva fogsz kérni másoktól vagy Istentől. Ez azt fogja mutatni, hogy bizonyos mértékig rendelkezel emberi hasonlatossággal. Jelenleg túl sok követelményetek van, ezek a követelmények túlságosan is mértéktelenek, és túl sok emberi szándékotok van. Ez azt bizonyítja, hogy nem a megfelelő pozícióban állsz; az a pozíció, ahol állsz, túl magas, és túlságosan tiszteletreméltónak tekintetted magad – mintha nem sokkal lennél alacsonyabb pozícióban Istennél. Ezért nehéz veled foglalkozni, és pontosan ez a Sátán természete.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)

Az ember természetének része, hogy mindig követel valamit Istentől, és ezt a természetet Isten szava szerint kell elemeznetek. Hogyan kell elemeznetek azt? Az első lépés, hogy tisztában legyetek azzal, hogy az embereknek milyen észszerűtlen követeléseik, és milyen túlzott vágyaik vannak Istennel kapcsolatban, és ezek mindegyikét elemeznetek kell. Miért követelik ezt az emberek? Mi az indítékuk? Mi a céljuk? Minél lelkiismeretesebben elemzed ily módon, annál jobban megérted saját természetedet, és annál részletesebbé válik ez a megértés. Ha nem elemzed részletesen, hanem csak azt tudod, hogy az embereknek nem kellene mindenfélét követelniük Istentől, csak azt érted meg, hogy Istentől dolgokat követelni észszerűtlen, és ennyi, akkor végső soron nem fogsz fejlődni, és nem fogsz megváltozni. Vannak, akik azt mondják: „Azért követelünk annyi mindent Istentől, mert túlságosan önzőek vagyunk. Mit kellene tennünk?” Természetesen az embereknek meg kell érteniük az igazságot, és fel kell ismerniük az önzés lényegét. Amikor valóban megérted az emberi önzés lényegét, tudni fogod, mi hiányzik neked; az az ijesztő, ha az emberek ezt nem tudják megérteni. Elemzéssel könnyű felismerni a nyilvánvalóan túlzott vagy észszerűtlen követeléseket, és lehet, hogy meggyűlölöd magad. Néha úgy gondolhatod, hogy a követeléseid észszerűek és méltányosak, és mivel észszerűnek tartod azokat, és úgy gondolod, hogy a dolgoknak így kell lenniük, és mivel másoknak is hasonló követeléseik vannak, úgy tűnhet neked, hogy követeléseid nem túlzottak, hanem indokoltak és természetesek. Ez azt jelzi, hogy még mindig nem rendelkezel az igazsággal, ezért nem tudod azokat világosan megérteni. Álljon itt egy példa. Tegyük fel, hogy volt egy ember, aki hosszú éveken keresztül követte Istent, és rengeteget szenvedett a sok viharban és kihívásban. Látszólag mindig jól viselkedett, és úgy tűnt, hogy emberi mivolta, szenvedése és Isten iránti hűsége szempontjából is rendben van. Még eléggé lelkiismeretes is volt, hajlandó volt meghálálni Isten szeretetét, és általában körültekintő tudott lenni munkája elvégzése során. Később rájöttem, hogy ez az ember világosan és szépen beszél, de egyáltalán nem veti alá magát, ezért leváltottam őt, és megparancsoltam, hogy a jövőben többé ne használják. Sok évig dolgozott az egyháznak, rengeteget szenvedett, és végül mégis leváltottam. Sőt, nem oldottam meg néhány gyakorlati nehézségét. Mit gondolnának az emberek egy ilyen helyzetről? Először is, sokan a védelmére kelnének, és azt mondanák: „Ez nincs rendben. Ilyen körülmények között Istennek nagy irgalmat és kegyelmet kellene tanúsítania irányában, mert szereti Istent, és áldozatot hoz Érte. Ha egy olyan embert, mint ő, aki már évek óta hisz Istenben, ki lehet rekeszteni, akkor milyen reménysége van a hozzánk hasonló új hívőknek?” Itt ismét jönnek az emberek követelései, folyton abban reménykedve, hogy Isten megáldja azt az embert, és megengedi, hogy maradjon, miközben még mindig arra gondolnak: „Ez a fickó helyesen viselkedett Istennel szemben, Isten nem hagyhatja cserben!” Az emberek Istennel szemben támasztott követeléseinek nagy része tehát emberi elképzelésekből és képzelgésekből fakad. Az emberek azt méregetik, hogy Istennek mit kellene adnia nekik, és hogyan kellene bánnia velük az emberek körében az igazságosságra és észszerűségre vonatkozó lelkiismereti normák szerint. De hogyan lehet ez összhangban az igazsággal? Miért mondom, hogy az emberiség követelései mind észszerűtlenek? Mert ezek azok a normák, amelyeket az emberek más emberektől követelnek meg. Rendelkeznek-e az emberek az igazsággal? Képesek-e átlátni az ember lényegén? Vannak, akik azt követelik, hogy Isten a lelkiismereti normák szerint bánjon az emberekkel, Istent az emberektől megkövetelt normához igazítva. Ez nincs összhangban az igazsággal, és észszerűtlen. Az emberek képesek tűrni, amikor néhány apró ügyről van szó, de nem biztos, hogy képesek elviselni, amikor végül a kimenetelük dől el. Elő fognak bukkanni követeléseik, féktelenül ömlenek majd szájukból a panasz és a kárhoztatás szavai, és elkezdik kimutatni a foguk fehérjét. Ekkor majd megismerik saját természetüket. Az emberek mindig emberi elképzelések és saját akaratuk szerint támasztanak követeléseket Istennel szemben, és sok ilyen jellegű követelésük van. Lehet, hogy általában nem veszitek észre, és azt gondoljátok, hogy ha időnként imádkoztok Istenhez valamiért, az nem számít követelésnek, de valójában az alapos boncolgatás azt mutatja, hogy sok emberi követelés észszerűtlen, értelmetlen, sőt nevetséges. Eddig nem ismerted fel ennek a dolognak a komolyságát, de a jövőben fokozatosan megismered majd, és akkor fogod igazán megérteni a saját természetedet. A tapasztalat apránként meghozza majd neked a megismerést és tisztánlátást természeteddel kapcsolatban, és az igazsággal való közösségvállalással együttesen tisztán megismered azt – e tekintetben akkor lépsz majd be az igazságba. Amikor igazán tisztán megérted az ember természetlényegét, akkor majd megváltozik a beállítottságod, és tiéd lesz az igazság.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az emberek túl sokat követelnek Istentől)

Az emberek minden követelése és titkos terve összeegyeztethetetlen az igazsággal, és ellentétben áll Isten követelményeivel és szándékaival. Isten egyiket sem szereti, mindegyiket utálja és gyűlöli. Az emberek Istennel szemben támasztott követeléseinek, mindannak, amit követnek, és az utaknak, amelyeken járnak, semmi közük az igazsághoz. Vannak, akik azt gondolják: „Annyi éven keresztül dolgoztam az egyháznak – ha beteg vagyok, Istennek meg kell gyógyítania és meg kell áldania engem.” Főleg azok követelnek még többet Istentől, akik már régóta hisznek Benne; azok, akik csak rövid ideje hisznek, méltatlannak érzik magukat, de egy idő után elkezdik úgy érezni, hogy megilletik őket bizonyos dolgok. Az emberek már csak ilyenek; ez az emberi természet, és ez alól senki sem kivétel. Vannak, akik azt mondják: „Soha nem támasztottam túlzott követeléseket Istennel szemben, mert én egy teremtett lény vagyok, és nem vagyok méltó arra, hogy bármit is kérjek Tőle.” Ne tegyél ilyen elhamarkodott kijelentéseket, az idő majd mindent feltár. Az emberek természete és szándékai egy napon végül lelepleződnek és előtörnek. Az emberek azért nem követelnek dolgokat Istentől, mert úgy gondolják, hogy nem szükséges, vagy nem ez a megfelelő idő, vagy mert már annyi mindent követeltek Istentől, hogy egyszerűen észre sem veszik, hogy ez egy követelés. Egyszóval, az embereknek ilyen a természetük, ezért lehetetlen, hogy ne mutassák ki azt. Megfelelő körülmények vagy lehetőség esetén természetesen fel fog tárulni. Miért beszélünk ma erről? Azért, hogy az emberek megértsék, mi rejlik a saját természetükben. Ne gondold, hogy ha néhány évig hiszel Istenben, vagy néhány napot dolgozol az egyháznak, az azt jelenti, hogy feláldoztad magad, odaadó vagy, vagy sokat szenvedtél Érte, és megérdemelsz néhány dolgot, például az anyagi javak élvezetét, testi táplálékot, vagy azt, hogy mások jobban tiszteljenek és becsüljenek, vagy hogy Isten szelíden beszéljen hozzád, vagy jobban törődjön veled, és gyakran megkérdezze, hogy jól eszel-e és jól öltözöl-e, hogy testileg hogy vagy, és így tovább. Ezek a dolgok öntudatlanul merülnek fel az emberekben, amikor hosszú időn át hoztak áldozatot Istenért, és kezdik úgy gondolni, hogy megérdemlik, hogy bármit követelhessenek Tőle. Amikor még csak rövid ideje hoznak áldozatot Istenért, azt gondolják, hogy nincs joguk ehhez, és nem mernek követelésekkel fordulni Istenhez. De idővel majd azt gondolják, hogy van alaptőkéjük, és kezdenek előbukkanni a követeléseik, és lelepleződnek természetüknek ezen aspektusai. Hát nem ilyenek az emberek? Miért nem gondolkodnak el azon, hogy helyes-e ilyen követeléseket támasztani Istennel szemben? Vajon megérdemled ezeket a dolgokat? Isten megígérte neked őket? Ha valami nem a tiéd, de te mégis makacsul követeled, az ellentétben áll az igazsággal, és teljes mértékben a sátáni természetedből fakad. Hogyan viselkedett az arkangyal a kezdetekkor? Túl magas pozíciót kapott, túl sokat kapott, ezért úgy gondolta, hogy bármit megérdemel, amire vágyik és amit elér, míg végül eljutott arra a pontra, amikor azt mondta: „Egyenrangú akarok lenni istennel!” Ezért van az, hogy az emberek túl sok követeléssel, túl nagy vágyakkal hisznek Istenben. Ha nem vizsgálják meg önmagukat, és nem ismerik fel a probléma súlyosságát, akkor egy napon azt fogják mondani: „Lépj le, isten! Többé-kevésbé én magam is lehetnék isten”, vagy: „Istenem, azt fogom viselni, amit te viselsz, azt fogom enni, amit te eszel.” Azok, akik eljutottak erre a szintre, már emberként bánnak Istennel. Bár szóban elismerik, hogy a megtestesült Isten Maga Isten, ezek mind csak felszínes szavak. Valójában a szívükben nincs egy cseppnyi engedelmesség vagy istenfélelem sem. Vannak, akik még Istenné is akarnak válni, és baj lesz abból, ha ambícióik és vágyaik ilyen mértékűre duzzadnak. Valószínű, hogy szerencsétlenség éri őket, és még ha ki is zárják őket a gyülekezetből, Isten úgy is megbünteti őket.

Az Istenben hívőknek Istenként kell bánniuk Istennel, és csak ha így tesznek, akkor hisznek igazán Istenben. Nemcsak el kell ismerniük Isten státuszát, hanem valóban meg kell érteniük és félniük kell Isten lényegét és természetét, és teljes mértékben alá kell vetniük magukat. Következzék néhány módszer ennek gyakorlására. Először is, tanúsíts jámborságot és becsületes hozzáállást az Istennel való érintkezésben, mindenféle elképzelés vagy képzelgés nélkül, és legyen alávetett szíved. Másodszor, vidd Isten elé vizsgálatra minden szavad, minden kérdésed és minden cselekedeted mögötti szándékodat, és imádkozz. Csak akkor leszel képes belépni az igazságvalóságba, ha tudod, hogyan kell az igazságalapelvekkel összhangban és Isten szavára alapozva gyakorolni. Ha nem keresed az igazságot, akkor nemcsak, hogy nem leszel képes belépni az igazságvalóságba, hanem egyre több és több elképzelést fogsz felhalmozni, és ez bajt okoz. Ha emberként tekintesz Istenre, akkor az isten, akiben hiszel, az a homályos mennyei isten; teljesen megtagadod a megtestesülést, és többé nem ismered el a gyakorlati Istent a szívedben. Ekkor antikrisztussá válsz, és a sötétségbe zuhansz. Minél több indoklásod van, annál többet követelsz Istentől, és annál több elképzelésed lesz Róla, ami egyre nagyobb veszélybe sodor. Minél többet követelsz Istentől, az annál inkább bizonyítja, hogy egyszerűen nem Istenként bánsz Istennel. Ha mindig Istennel szembeni követeléseket hordozol a szívedben, akkor idővel valószínűleg úgy fogsz bánni magaddal, mint Istennel, és magad mellett teszel bizonyságot, amikor a gyülekezetben dolgozol, sőt azt mondod: „Isten nem tesz-e bizonyságot önmaga mellett? Miért ne tennék én is?” Mivel nem érted meg Isten munkáját, elképzeléseid lesznek Róla, és nem lesz Istent félő szíved. A hangszíned megváltozik, a beállítottságod arrogánssá válik, és végül fokozatosan eljutsz oda, hogy önmagadat magasztald és önmagad mellett tegyél bizonyságot. Ez az ember hanyatlásának folyamata, és ezt teljes mértékben az okozza, hogy nem követi az igazságot.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az emberek túl sokat követelnek Istentől)

Bár Jób soha nem látta Istent, és nem hallotta Isten szavait saját fülével, Istennek mégis volt helye Jób szívében. Mi volt Jób hozzáállása Istenhez? Ahogy korábban említettük: „áldott legyen Jahve neve”. Feltétel nélkül áldotta Isten nevét, a körülményektől függetlenül és különösebb ok nélkül. Látjuk, hogy Jób Istennek adta a szívét, engedte, hogy Isten irányítsa a szívét; minden, amit gondolt, minden, amit eldöntött és minden, amit a szívében tervezett, nyitott könyv volt Isten előtt, s nem volt elzárva Isten elől. Szíve nem szállt szembe Istennel, és soha nem kérte Istentől, hogy tegyen meg érte valamit, vagy adjon neki valamit, s nem táplált olyan túlzó vágyakat, hogy bármit is nyerhet abból, hogy imádja Istent. Jób nem alkudozott Istennel, és nem kért vagy követelt Istentől. Isten nevét az Ő nagy ereje és hatalma miatt dicsőítette, amellyel minden dolgot ural, és ez nem függött attól, hogy áldást nyert-e, vagy katasztrófa sújtotta. Hitte, hogy függetlenül attól, hogy Isten megáldja az embereket, vagy katasztrófát zúdít rájuk, Isten ereje és hatalma nem változik, ezért az ember körülményeitől függetlenül Isten nevét dicsőíteni kell. Az, hogy Isten megáldja az embert, Isten szuverenitása miatt van, és amikor katasztrófa éri az embert, az is Isten szuverenitása miatt van. Isten ereje és hatalma uralkodik és rendez el mindent az emberrel kapcsolatban; az ember szeszélyes szerencséje Isten erejének és hatalmának megnyilvánulása, és függetlenül attól, hogy milyen nézőpontból tekintesz rá, Isten nevét dicsőíteni kell. Jób ezt tapasztalta meg és ezt ismerte meg élete évei során. Jób minden gondolata és cselekedete eljutott Isten fülébe, Isten elé került, és Isten fontosnak tartotta őket. Isten nagyra becsülte Jóbnak ezt a tudását, és nagy becsben tartotta Jóbot azért, mert ilyen szíve volt. Ez a szív mindig és mindenütt várta Isten parancsát, és függetlenül attól, hogy milyen időben vagy helyen, üdvözölte, bármi is történt vele. Jób nem követelt Istentől semmit. Magától azt követelte meg, hogy minden Istentől érkező rendelkezést várjon, fogadjon el, nézzen velük szembe és vesse magát alá nekik; Jób úgy vélte, hogy ez a kötelessége, és Isten pontosan ezt akarta. Jób soha nem látta Istent, és nem is hallotta, hogy szólt volna valamit, parancsokat vagy tanítást adott volna, vagy utasította volna valamire. A mai szavakkal élve, az, hogy képes volt ilyen tudással rendelkezni Istenről és ilyen hozzáállást tanúsítani, amikor Isten nem is adott neki megvilágosodást, útmutatást vagy gondoskodást az igazsággal kapcsolatban, értékes volt, és az, hogy ilyen dolgokat mutatott, elég volt Istennek, s dicsérte és nagyra becsülte tanúságtételét.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga II.)

Az emberek nem jogosultak arra, hogy követeljenek Istentől. Nincs semmi észszerűtlenebb, mint követeléseket támasztani Istennel szemben. Azt fogja tenni, amit tennie kell, és az Ő természete igazságos. Az igazságosság semmi esetre sem méltányosság vagy észszerűség; nem puszta egyenlő elbírálás, és nem arról szól, hogy az elvégzett munkádnak megfelelően kiosztják neked, amit érdemelsz, vagy fizetnek neked az elvégzett munkádért, illetve megkapod a járandóságodat aszerint, amekkora erőfeszítést teszel. Ez nem igazságosság, ez csupán korrektség és észszerűség. Nagyon kevés ember képes megismerni Isten igazságos természetét. Tegyük fel, hogy Isten megsemmisítette volna Jóbot, miután Jób tanúságot tett Mellette: Ez igazságos lenne? Valójában az lenne. Miért hívják ezt igazságosságnak? Hogyan tekintenek az emberek az igazságosságra? Ha valami összhangban van az emberek elképzeléseivel, akkor nagyon könnyű azt mondaniuk, hogy Isten igazságos; azonban, ha úgy látják, az a dolog nincs összhangban az elképzeléseikkel – ha ez olyasvalami, amit képtelenek megérteni – akkor nehéz lenne azt mondaniuk, hogy Isten igazságos. Ha Isten annak idején elpusztította volna Jóbot, az emberek nem mondták volna, hogy Ő igazságos. Valójában azonban, akár romlottak az emberek, akár nem, és akár mélységesen romlottak, akár nem, kell Istennek igazolnia Magát, amikor elpusztítja őket? Meg kellene magyaráznia az embereknek, hogy milyen alapon cselekszik így? El kell-e Istennek mondania az embereknek azokat a szabályokat, melyeket Ő rendelt el? Nincs rá szükség. Isten szemében, aki romlott, és aki hajlamos Istennel szembefordulni, nem ér semmit; akárhogy is kezeli Isten őket, az helyénvaló lesz, és minden Isten elrendezése. Ha nem tetszenél Istennek, és azt mondaná, hogy nem veszi hasznodat a tanúságtételed után, és ezért elpusztítana téged, ez is az Ő igazságossága lenne? Az lenne. Talán most még nem vagy képes felismerni ezt a tényekből, de a doktrínában meg kell értened. Mit mondanátok – az, hogy Isten elpusztítja a Sátánt, az Ő igazságosságának egy kifejeződése? (Igen.) Mi lenne akkor, ha Ő megengedné a Sátánnak, hogy megmaradjon? Nem meritek ezt mondani, igaz? Isten lényege az igazságosság. Habár nem könnyű felfogni, amit Ő tesz, minden, amit Ő tesz, az igazságos; egyszerűen arról van szó, hogy az emberek nem értik. Amikor Isten átadta Pétert a Sátánnak, hogyan reagált Péter? „Az emberiség képtelen kifürkészni azt, amit Te teszel, de mindenben, amit teszel, ott van a Te jóakaratod; igazságosság van mindben. Hogyan ne mondanék dicséretet a Te bölcsességedért és cselekedeteidért?” Most már látnod kell, hogy Isten azért nem pusztítja el a Sátánt akkor, amikor üdvözíti az embert, hogy az emberek világosan láthassák, hogyan rontotta meg őket a Sátán, valamint annak mértékét, amennyire megrontotta őket, és azt, hogy Isten hogyan tisztítja és menti meg őket. Végül, amikor az emberek megértették az igazságot és tisztán látták a Sátán gyűlöletes képét, és észrevették a Sátán gyalázatos bűnét az ő megrontásukban, Isten el fogja pusztítani a Sátánt, megmutatva nekik az Ő igazságosságát. Az időzítés, amikor Isten elpusztítja a Sátánt, teli van Isten természetével és bölcsességével. Minden, amit Isten tesz, az igazságos. Habár az emberek talán nem képesek érzékelni Isten igazságosságát, nem szabadna tetszés szerint ítéletet mondaniuk. Ha valami, amit Ő tesz, észszerűtlennek tűnik az emberek számára, illetve, ha van róla bármilyen elképzelésük, és ez arra vezeti őket, hogy azt mondják, Ő nem igazságos, akkor ők igen észszerűtlenek.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)

Mivel te hiszel Istenben és követed Istent, mindent Neki kell felajánlanod, és nem szabad személyes döntéseket hoznod vagy követelned, és el kell érned, hogy eleget tegyél Isten szándékainak. Mivel megteremtettek, alá kell vetned magad az Úrnak, aki teremtett téged, mert te eredendően nem rendelkezel önmagad felett, és nem rendelkezel természetes képességgel a saját sorsod irányításra. Mivel te olyan ember vagy, aki hiszel Istenben, megszentelésre és változásra kell törekedned. Mivel teremtett lény vagy, ragaszkodnod kell a kötelességedhez, és meg kell tartanod a helyedet, s nem szabad túllépned a kötelességeden. Ez nem azért van, hogy téged korlátozzalak, vagy hogy tanítással elnyomjalak, hanem ez az az út, amelyen keresztül teljesítheted a kötelességedet, és ezt mindazok elérhetik – és el is kell érniük –, akik az igazságot cselekszik. [...] Isten teremtett mindent, és ezért az egész teremtést az Ő uralma alá helyezi, és aláveti az Ő uralmának; Ő fog parancsolni mindennek, hogy minden az Ő kezében legyen. Isten egész teremtésének, beleértve az állatokat, a növényeket, az emberiséget, a hegyeket, a folyókat és a tavakat – mindennek az Ő uralma alá kell kerülnie. Minden dolognak az egekben és a földön az Ő uralma alá kell kerülnie. Nem lehet választásuk, és mindannyiuknak alá kell vetniük magukat az Ő vezénylésének. Ezt Isten rendelte el, és ez Isten hatalma. Isten parancsol mindennek, és elrendel és rangsorol minden dolgot, mindegyiket fajtája szerint osztályozva, mindegyiket oda, ahová tartozik, Isten kívánsága szerint. Bármilyen nagy is legyen, egyetlen dolog sem képes felülmúlni Istent, minden dolog az Isten által teremtett emberiséget szolgálja, és egyetlen dolog sem mer fellázadni Isten ellen, vagy Istentől bármit követelni. Ezért az embernek, mint teremtett lénynek, az ember kötelességét is teljesítenie kell. Függetlenül attól, hogy ő az ura vagy gondviselője minden dolognak, függetlenül attól, hogy az ember milyen magas rangot foglal el minden dolog között, ettől még csak egy aprócska emberi lény, aki Isten uralma alatt áll; nem több, mint egy aprócska emberi lény, egy teremtett lény, és soha nem kerül Isten fölé. Teremtett lényként az embernek törekednie kell arra, hogy teljesítse egy teremtett lény kötelességét, és törekednie kell arra, hogy szeresse Istent, másféle választások nélkül, mert Isten méltó az ember szeretetére. Azoknak, akik arra törekszenek, hogy Istent szeressék, nem szabad személyes előnyökre törekedniük, vagy arra törekedniük, amire személyesen vágynak; ez a törekvés leghelyesebb eszköze. Ha az, amire törekszel, az igazság, ha az, amit a gyakorlatba ültetsz, az igazság, és ha az, amit elérsz, a beállítottságodban bekövetkező változás, akkor az út, amelyen jársz, a helyes út. Ha a test áldásaira törekszel, és amit a gyakorlatba ültetsz, az a saját elképzeléseid igazsága, és ha nem történik változás a beállítottságodban, és egyáltalán nem vagy engedelmes Istennek a testben, és továbbra is homályban élsz, akkor amire törekszel, az biztosan a pokolba visz, mert az út, amelyen jársz, a kudarc útja. Az, hogy tökéletessé tesznek vagy kiiktatnak, a te saját törekvésedtől függ, ami azt is jelenti, hogy a siker vagy a kudarc attól az úttól függ, amelyen az ember jár.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A siker vagy a kudarc attól függ, milyen úton jár az ember)