7. Hogyan lehet megoldani az akaratosság és féktelenség problémáját

Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Az arrogáns és konok emberek nehéznek találják az igazság elfogadását. Nem tudják elfogadni, amikor olyasmit hallanak, ami nem illeszkedik a saját kilátásaikhoz, véleményeikhez és gondolataikhoz. Nem érdekli őket, hogy amit mások mondanak az helyes vagy helytelen, vagy hogy ki mondta, illetve milyen kontextusban hangzott el, vagy hogy van-e köze a saját felelősségeikhez és kötelességeikhez. Nem törődnek ezekkel a dolgokkal; számukra az a sürgető, hogy először a saját érzéseiket elégítsék ki. Ez vajon nem konokság? Végül milyen veszteségeket okoz az embereknek a konokság? Nehéz elnyerniük az igazságot. Azt, hogy valaki nem fogadja el az igazságot, az ember romlott beállítottsága okozza, a végkimenetel pedig az, hogy nem tudja egykönnyen elérni az igazságot. Bármi, ami az ember természetlényegéből természetesen feltárul, ellentétben áll az igazsággal és semmi köze ahhoz; egyetlen ilyen dolog sem igazodik, illetve nem közelít az igazsághoz. Az üdvösség eléréséhez ezért az embernek el kell fogadnia és gyakorolnia kell az igazságot. Ha valaki nem tudja elfogadni az igazságot, és mindig a saját preferenciái szerint akar cselekedni, akkor az az ember nem tudja elérni az üdvösséget. Ha követni akarod Istent és jól akarod végezni a kötelességed, először is kerülnöd kell a lobbanékonyságot, amikor a dolgok nem úgy mennek, ahogyan te szeretnéd. Először nyugodj meg és csendesedj el Isten előtt, a szívedben pedig imádkozz Hozzá és kérj Tőle. Ne légy konok; előbb vesd alá magad. Csak ilyen gondolkodásmóddal tudsz jobb megoldásokat hozni a problémákra. Ha ki tudsz tartani az Isten előtti életben, és bármi is történik veled, képes vagy imádkozni Hozzá és kérni Tőle, és az alávetettség mentalitásával szembenézni azzal, akkor nem számít, hány kinyilatkoztatást kaptál romlott beállítottságodról, illetve korábban milyen vétkeket követtél el – ezek megoldhatók, amennyiben az igazságot keresed. Mindegy, milyen megpróbáltatások érnek, képes leszel szilárdan állni. Amíg helyes a mentalitásod, képes vagy elfogadni az igazságot és alávetni magad Istennek az Ő követelményei szerint, addig teljességgel alkalmas vagy arra, hogy a gyakorlatba ültesd az igazságot. Bár időnként talán egy kicsit lázadó és ellenálló vagy, és időnként védekező érvelést tanúsítasz és képtelen vagy alávetni magad, ha tudsz imádkozni Istenhez és meg tudod fordítani a lázadó állapotodat, akkor el tudod fogadni az igazságot. Miután ezt megtetted, gondolkodj el azon, hogy miért támadt benned ez a lázadó mivolt és ellenállás. Keresd meg az okot, majd keresd az igazságot, hogy eloszlasd, és megtisztulhatsz a romlott beállítottságod azon aspektusától. Miután többször felálltál ezekből a botlásokból és bukásokból, amíg a gyakorlatba nem tudod ültetni az igazságot, fokozatosan levetheted a romlott beállítottságod.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)

Egyes emberek a kötelességeik végzése közben gyakran önkényesen és meggondolatlanul cselekszenek. Rendkívül szeszélyesek: amikor boldogok, akkor végrehajtják kötelességük egy részét, amikor pedig nem, akkor duzzognak, és azt mondják: „Ma rossz a hangulatom. Nem eszem semmit és nem végzem a kötelességemet.” Másoknak ilyenkor tárgyalniuk kell velük, és azt kell mondaniuk: „Ez nem lesz jó. Nem lehetsz ilyen szeszélyes.” És mit mondanak erre ezek az emberek? „Tudom, hogy nem lesz jó, de én gazdag, kiváltságos családban nőttem fel. A nagyszüleim és a nagynénéim mind elkényeztettek, a szüleim pedig még rosszabbak voltak. Én voltam a kicsi szívük, a szemük fénye, mindent rám hagytak és elkényeztettek. Ez a nevelés ilyen szeszélyes vérmérséklettel áldott meg, így hát, amikor kötelességet végzek Isten házában, nem fogom megbeszélni másokkal a dolgokat, sem az igazságot keresni, illetve alávetni magam Istennek. Én vagyok a hibás ezért?” Helyes a felfogásuk? A hozzáállásuk olyan emberé, aki az igazságra törekszik? (Nem.) Amikor valaki felhozza egy apró hibájukat, például azt, hogy az étkezésnél a legjobb falatokat veszik el, hogy csakis magukkal törődnek és nem gondolnak másokra, azt mondják: „Gyermekkorom óta ilyen vagyok. Hozzászoktam. Soha nem gondoltam másokra. Mindig is kiváltságos életet életem, engem imádó szülőkkel és értem rajongó nagyszülőkkel. Én vagyok az egész családom szeme fénye.” Ez egy rakás sületlenség és tévedés. Nem szégyentelen és pimasz ez egy kicsit? Az, hogy a szüleid rajonganak érted, azt jelenti, hogy mindenki másnak is ezt kell tennie? Az, hogy a rokonaid imádnak és odavannak érted, okot ad neked arra, hogy meggondolatlanul és önkényesen cselekedj Isten házában? Megalapozott indok ez? Ez a helyes hozzáállás a romlott beállítottságodhoz? Igazságra törekvő hozzáállás ez? (Nem.) Ha bármi történik ezekkel az emberekkel, ha bármi problémájuk van a romlott beállítottságukkal vagy az életükkel, objektív igazolásokat keresnek, hogy választ adjanak rá, hogy megmagyarázzák, hogy megindokolják. Soha nem keresik az igazságot, nem imádkoznak Istenhez és nem járulnak Isten elé, hogy elgondolkodjanak magukon. Önvizsgálat nélkül megismerheti-e az ember a problémáit és a romlottságát? (Nem.) Tud-e bűnbánatot tartani anélkül, hogy ismerné a romlottságát? (Nem.) Ha valaki nem tud bűnbánatot gyakorolni, akkor milyen állapotban fog állandóan élni? Nem az önmegbocsátás lesz az? Annak az érzése, hogy bár romlottság áradt belőle, nem tett rosszat és nem sértette meg az adminisztratív rendeleteket – hogy bár nem az igazság alapelveivel összhangban cselekedett, az nem volt szándékos és megbocsátható? (De igen.) Nos, ilyen állapotban kellene lennie valakinek, aki az igazságra törekszik? [...] Azok, akik különösen szeszélyesek és gyakran viselkednek meggondolatlanul és önkényesen, nem fogadják el Isten szavainak ítéletét és fenyítését, és azt sem, hogy megmetszik őket. Gyakran keresnek kifogásokat is, hogy miért nem törekszenek az igazságra, illetve, hogy miért nem képesek elfogadni, hogy megmetszik őket. Milyen beállítottság ez? Nyilvánvalóan olyan beállítottság, amely idegenkedik az igazságtól – a Sátán természete. Az ember a Sátán természetével és beállítottságával rendelkezik, tehát az emberek kétségkívül a Sátántól származnak. Ördögök, a Sátán ivadékai és a nagy vörös sárkány utódai. Egyesek képesek bevallani, hogy ördögök, sátánok és a nagy vörös sárkány utódai, és igen szépen beszélnek az önismeretükről. Amikor azonban romlott beállítottságot fednek fel és valaki leleplezi és megmetszi őket, akkor minden erejükkel próbálnak majd önigazolást keresni, és egyáltalán nem fogadják el az igazságot. Mi itt a probléma? Ebben ezek az emberek teljesen lelepleződnek. Olyan szépen szólnak, amikor az önismeretükről beszélnek, miért van az tehát, hogy amikor azzal szembesülnek, hogy megmetszik őket, akkor nem tudják elfogadni az igazságot? Van itt egy probléma. Nem elég gyakori az ilyesmi? Könnyű felismerni? Valójában igen. Elég sok ember akad, aki elismeri, hogy ördög és sátán, amikor az önismeretéről beszél, de utána nem gyakorol bűnbánatot és nem változik. Igaz vagy hamis tehát az az önismeret, amiről beszélnek? Őszinte önismeretük van, vagy álszentek és megpróbálnak becsapni másokat? A válasz magától értetődő. Ezért ahhoz, hogy lássuk, valakinek van-e valódi önismerete, nem szabad csupán hallgatnunk, amint beszél róla, hanem meg kell néznünk, hogy milyen a hozzáállása a metszéshez, és hogy el tudja-e fogadni az igazságot. Ez a legfontosabb dolog. Aki nem fogadja el, hogy megmetszik, annak lényege nem fogadja el az igazságot, elutasítja annak elfogadását, és a beállítottsága idegenkedik az igazságtól. Ehhez nem fér kétség. Vannak, akik nem engedik, hogy mások megmetsszék őket, bármennyi romlottságot fedtek is fel – senki sem metszheti meg őket. Beszélhetnek a saját önismeretükről, ahogy csak tetszik, ám ha valaki más leleplezi, kritizálja vagy megmetszi őket, legyen az bármennyire objektív vagy a tényekkel összhangban álló, nem fogadják el azt. Nem számít, hogy egy másik ember a romlott beállítottság milyen kiáradását leplezi le bennük, rendkívül ellenségesek lesznek, és továbbra is látszatigazolásokat adnak maguknak, a legcsekélyebb valódi alávetettség nélkül. Ha az ilyen emberek nem törekszenek az igazságra, baj lesz. A gyülekezetben ők érinthetetlenek és feddhetetlenek. Amikor az emberek valami jót mondanak róluk, az boldoggá teszi őket; amikor pedig valami rosszra hívják fel a figyelmet velük kapcsolatban, akkor dühbe gurulnak. Ha valaki leleplezi őket, és azt mondja: „Jó ember vagy, ám igen szeszélyes. Folyton önkényesen és meggondolatlanul cselekszel. El kell fogadnod, hogy megmetszenek. Nem lenne jobb, ha megszabadulnál ezektől a hiányosságoktól és romlott beállítottságoktól?” Válaszul azt mondják majd: „Én nem tettem semmi rosszat. Nem vétkeztem. Miért metszel engem? Gyermekkorom óta odavannak értem otthon, mind a szüleim, mind a nagyszüleim. Én vagyok a drágaságuk, a szemük fénye. Most, itt, Isten házában egyáltalán senki sem rajong értem – nem jó itt élni! Folyton valamelyik hibámat piszkáljátok, és metszeni próbáltok engem. Hogyan éljek így?” Mi itt a probléma? Az éleslátású ember egyből meg tudja mondani, hogy ezeket az embereket a szüleik és a családjuk elkényeztették, és még most sem tudják, hogyan kell viselkedni és önállóan élni. A családod úgy rajongott érted, mint egy bálványért, te pedig nem tudod, hol a helyed a világegyetemben. Kifejlesztetted az arrogancia, az önelégültség és a túlzó szeszélyesség vétkeit, aminek nem vagy tudatában, és nem tudsz elgondolkodni rajtuk. Hiszel Istenben, de nem hallgatod meg a szavait és nem gyakorlod az igazságot. Elnyerheted-e az igazságot egy ilyen Istenbe vetett hittel? Beléphetsz-e az igazságvalóságba? Megélheted-e az emberi lény valódi hasonlatosságát? Biztosan nem.

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (1.))

Van az embereknek egy másik csoportja, akik nem törekszenek a fizikai kényelemre. Ők a dolgokat a saját szeszélyeik szerint akarják végezni, és a saját hangulataikat akarják követni. Amikor boldogok, több szenvedést képesek elviselni, képesek egész nap folyamatosan dolgozni, és ha megkérdezed tőlük, hogy fáradtak-e, azt mondják: „Nem vagyok fáradt, hogyan is fárasztana el a kötelességem végzése!?” De ha egy nap boldogtalanok, akkor is elégedetlenek lesznek, ha csak arra kéred őket, hogy egy perccel több időt töltsenek valamivel, és ha egy kicsit megdorgálod őket, akkor azt mondják: „Ne beszélj! Elnyomottnak érzem magam. Ha tovább beszélsz, nem fogom végrehajtani a kötelességemet, és ez a te hibád lesz. Ha a jövőben nem kapok áldásokat, az a te lelkeden szárad, és te viselsz majd érte minden felelősséget!” Az emberek ingatagok, amikor abnormális állapotban vannak. Néha képesek szenvedni és megfizetni az árat, máskor viszont már egy kevéske szenvedés miatt is panaszkodnak, és még egy apró probléma is felzaklatja őket. Amikor rossz hangulatban vannak, akkor már nem akarják végezni kötelességeiket, nem akarják olvasni Isten szavait, énekelni a dicsőítő énekeket, vagy részt venni az összejöveteleken és prédikációkat hallgatni. Egy ideig csak egyedül akarnak majd lenni, és lehetetlen, hogy bárki is segítsen rajtuk vagy támogassa őket. Néhány nap múlva talán túljutnak rajta, és jobban érzik magukat. Bármitől, ami nem elégíti ki őket, elnyomottnak érzik magukat. Ez a fajta ember nem különösen akaratos? (De igen.) Ők különösen akaratosak. Ha például azonnal el akarnak aludni, akkor ragaszkodnak hozzá. Azt mondják: „Fáradt vagyok, és most azonnal el akarok aludni. Amikor nincs energiám, aludnom kell!” Ha valaki azt kérdi, hogy „Nem bírsz még ki tíz percet? Ez a feladat mindjárt készen van, és utána mindannyian pihenhetünk, mit szólsz hozzá?”, azt fogják válaszolni, hogy „Nem, most azonnal aludnom kell!” Ha valaki meggyőzi őket, vonakodva kitartanak még egy darabig, de elnyomottnak és bosszúsnak érzik magukat. Gyakran érzik magukat elnyomottnak ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban, és nem hajlandóak elfogadni a testvéreik segítségét, vagy azt, hogy a vezetők felügyeljék őket. Ha hibát követnek el, nem engedik, hogy mások megmetsszék őket. Nem kívánják, hogy bármilyen módon korlátozzák őket. Azt gondolják: „Hiszek Istenben, hogy megtaláljam a boldogságot, miért kellene hát megnehezítenem a dolgomat? Miért kellene, hogy az életem ilyen kimerítő legyen? Az embereknek boldogan kellene élniük. Nem kellene olyan nagy figyelmet fordítaniuk ezekre a szabályokra és rendszerekre. Mi értelme mindig betartani őket? Most, ebben a pillanatban azt teszem, amit akarok. Egyikőtök sem szólhat bele egy szót sem.” Ez a fajta ember különösen akaratos és léha: nem engedi, hogy bármi korlátozza, és semmilyen munkakörnyezetben nem akarja magát korlátok közé szorítva érezni. Nem kívánja betartani Isten házának előírásait és alapelveit, nem hajlandó elfogadni azokat az alapelveket, amelyeket az embereknek viselkedésük terén be kellene tartaniuk, és még azt sem akarja teljesíteni, amit a lelkiismeret és a józan ész szerint tennie kellene. Azt akarja tenni, amihez kedve van, ami boldoggá teszi, ami hasznára válik, és amitől kényelemben érzi magát. Úgy véli, hogy ha ilyen korlátok között élne, az sértené az akaratát, egyfajta önkínzás lenne, túl kemény lenne önmagával szemben, és az embereknek nem szabadna így élniük. Úgy gondolja, hogy az embereknek szabadon és felszabadultan kell élniük, gondtalanul engedve hús-vér testüknek és vágyaiknak, valamint törekvéseiknek és kívánságaiknak. Azt gondolja, hogy engedniük kellene minden elképzelésüknek, mondhatnak, amit akarnak, tehetnek, amit akarnak, és mehetnek, ahová akarnak, anélkül, hogy figyelembe kellene venniük a következményeket vagy mások érzéseit, és különösen anélkül, hogy figyelembe kellene venniük saját felelősségüket és kötelezettségeiket, a kötelességeket, amelyeket a hívőknek végezniük kellene, az igazságvalóságokat, amelyeket fenn kellene tartaniuk és meg kellene élniük, vagy az életutat, amelyet követniük kellene. Az emberek ezen csoportja mindig azt akarja tenni a társadalomban és a többi ember között, amit akar, de bárhová is mennek, soha nem tudják ezt elérni. Úgy vélik, hogy Isten háza az emberi jogokat hangsúlyozza, teljes szabadságot biztosít az embereknek, és törődik az emberiséggel, valamint az emberek tolerálásával és elviselésével. Azt gondolják, hogy miután Isten házába érkeztek, szabadon engedhetnek hús-vér testüknek és vágyaiknak, de mivel Isten házában adminisztratív rendeletek és előírások vannak, mégsem tehetik azt, amit akarnak. Ezért a negatív, elnyomó érzelmüket még azután sem tudják eloszlatni, hogy csatlakoztak Isten házához. Nem azért élnek, hogy bármilyen felelősséget vállaljanak, hogy küldetéseket teljesítsenek, vagy hogy igaz emberré váljanak. Az Istenbe vetett hitük nem azért van, hogy jól teljesítsék egy teremtett lény kötelességét, beteljesítsék küldetésüket és elérjék az üdvösséget. Függetlenül attól, hogy milyen emberek között élnek, milyen környezetben vannak, vagy milyen foglalkozást űznek, a végső céljuk önmaguk megtalálása és megjutalmazása. Minden tevékenységük célja ekörül forog, és az önjutalmazás a vágyuk és a céljuk életük végéig.

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (5.))

Az emberek egy bizonyos típusa lelkes szívvel hisz Istenben. Bármilyen kötelesség, akár egy kis nehézség is megfelel nekik, a hangulatuk azonban labilis – érzelmes, szeszélyes és következetlen. Kizárólag a hangulatuk szerint cselekszenek. Ha boldogok, akkor jól végzik a rájuk bízott munkát, és jól kijönnek bárkivel, akivel társulnak, és akivel kapcsolatba kerülnek. Hajlandóak többet is vállalni a kötelességből – bármilyen kötelességet is végeznek, felelősséget éreznek azért. Amikor jó állapotban vannak, akkor így viselkednek. Meglehet az oka, hogy jó állapotban vannak. Talán megdicsérték őket, mert jól végezték a kötelességüket, és elnyerték a csoport megbecsülését és elismerését. Vagy talán sokan értékelik a munkájukat, ezért felfuvalkodnak, mint egy lufi, amely minden egyes dicsérettől egyre nagyobb lesz. Így aztán minden nap ugyanazt a kötelességet végzik, de mindeközben soha nem fogják fel Isten szándékait, és nem keresik az igazságalapelveket. Mindig a tapasztalataik alapján cselekszenek. Igazság-e a tapasztalat? Biztonságos-e a tapasztalat alapján cselekedni? Összhangban van-e az igazságalapelvekkel? A tapasztalat alapján való cselekvés nincs összhangban az alapelvekkel; szükségszerűen lesznek olyan időszakok, amikor kudarcot vall. Eljön tehát a nap, amikor nem jól hajtják végre a kötelességüket. Sok minden rosszul sül el, és megmetszik őket. A csoport elégedetlen velük. Ilyenkor negatívvá válnak: „Nem végzem többé ezt a kötelességet. Rosszul csinálom. Ti mindannyian jobbak vagytok nálam. Én nem vagyok jó. Aki csinálni akarja, csak rajta!” Ha valaki beszél nekik az igazságról, az nem jut el hozzájuk, és nem értik meg, mondván: „Mit lehet erről beszélni? Nem érdekel, hogy ez az igazság vagy sem – ha boldog vagyok, akkor megteszem a kötelességemet, ha pedig nem vagyok az, nem teszem meg. Miért kell ezt ennyire túlbonyolítani? Most nem teszem meg; megvárom azt a napot, amikor boldog leszek.” Folyamatosan ilyenek ők. Akár kötelességük végzése során, akár Isten szavainak olvasása közben, akár a prédikációk hallgatásakor és az összejöveteleken való részvétel során, akár a másokkal való kapcsolataikban – mindenben, ami életük bármely aspektusát érinti, ami belőlük feltárul, az az egyik pillanatban borús, a másikban napos, az egyik pillanatban emelkedett, a másikban lehangolt, az egyik pillanatban hideg, a másikban forró, az egyik pillanatban negatív, a másikban pozitív. Egyszóval, az állapotuk, legyen az jó vagy rossz, mindig nagy hangsúlyt kap. Egyetlen pillantással láthatjátok. Nem következetesek semmiben, amit tesznek, csak kiszolgáltatják magukat a hangulatuknak. Ha boldogok, akkor jobb munkát végeznek, ha pedig nem, akkor silányat – sőt, lehet, hogy abbahagyják a dolgot, és feladják. Bármit is tesznek, azt a hangulatuknak, a környezetnek, az igényeiknek megfelelően kell tenniük. Egyáltalán nincs meg bennük az akarat a nehézségek elviselésére; elkényeztetettek és rosszul neveltek, hisztérikusak, érzéketlenek az észérvekre, és semmit sem tesznek ennek megfékezésére. Senki sem sértheti meg őket; aki mégis megteszi, az az indulataik céltáblájává válik, amelyek viharszerűen törnek elő, miután pedig elmúlnak, azonnal negatívvá és érzelmileg levertté válnak. Ráadásul mindent a saját preferenciáik szerint tesznek. „Ha szeretem ezt a munkát, akkor megteszem, ha nem, akkor nem, és soha nem is fogom. Megteheti bárki közületek, aki akarja. Nekem ehhez semmi közöm.” Miféle ember az ilyen? Amikor boldog, és jó az állapota, akkor a szíve izgatott, és azt mondja, hogy szeretni akarja Istent. Annyira izgatott, hogy sírva fakad, forró könnyek csordulnak végig az arcán, hangosan zokog. Vajon a szíve valóban szereti Istent? Az, hogy szívből szereti Istent, az egy normális állapot, ha azonban a beállítottságát, viselkedését és megnyilvánulásait nézzük, azt gondolnánk, hogy egy tizenéves gyermek. Beállítottsága, életmódja a szeszélyesség. Mindenben, amit tesz, következetlen, hűtlen, felelőtlen és gyarló. Soha nem néz szembe a nehézségekkel, és nem hajlandó felelősséget vállalni. Amikor boldog, akkor bármit megtesz; egy kis nehézség sem okoz gondot, ha pedig az érdekei csorbát szenvednek, az is rendben van. Ha azonban nem boldog, akkor nem tesz semmit. Miféle ember az ilyen? Normális-e az ilyen állapot? (Nem.) Ez a probléma meghaladja az abnormális állapot problémáját – ez a szélsőséges szeszélyesség, a szélsőséges ostobaság és tudatlanság, a szélsőséges gyerekesség megnyilvánulása. Vajon mi a gond a szeszélyességgel? Lehet, hogy egyesek azt mondják: „Ez a hangulat instabilitása. Túl fiatalok, nem sok nehézségen mentek keresztül, és nem szilárdult még meg a személyiségük, ezért gyakran viselkednek szeszélyesen.” Az a helyzet, hogy a szeszélyesség nem függ össze az életkorral. A negyvenesek és a hetvenesek is szeszélyesek időnként. Mivel magyarázható ez? A szeszélyesség valójában a beállítottsággal kapcsolatos probléma, méghozzá rendkívül súlyos probléma! Ha fontos kötelességet végeznek, akkor késleltetheti a kötelesség és a munka előrehaladását, veszteségeket okozva Isten háza érdekeinek; és a hétköznapi kötelességek esetében is időnként befolyásolja azokat a kötelességeket, és akadályozza a dolgokat. Semmi olyan nincs benne, ami másoknak, önmaguknak vagy a gyülekezeti munkának hasznára válna. Az általuk végzett kis feladatok és az általuk megfizetett ár nettó veszteséggel jár. A különösen szeszélyes emberek nem alkalmasak arra, hogy kötelességet végezzenek Isten házában, és sok ilyen ember van. A szeszélyesség a romlott beállítottságok közül a leggyakoribb megnyilvánulás. Gyakorlatilag minden embernek van ilyen beállítottsága. És mi ez a beállítottság? Természetesen minden romlott beállítottság a Sátán természetének egyik változata, és a szeszélyesség is romlott beállítottság. Enyhén szólva, ez az igazság nem szeretése, és annak el nem fogadása; súlyosabb megfogalmazásban, ez az igazságtól való idegenkedés és az igazság gyűlölete. Vajon a szeszélyes emberek képesek alávetni magukat Istennek? Egész biztosan nem. Pillanatnyilag képesek arra, amikor boldogok, és hasznuk származik belőle, amikor azonban nem boldogok, és nem származik hasznuk belőle, akkor dühbe gurulnak, és mernek ellenállni Őneki, és elárulni Őt. Azt mondják majd maguknak: „Nem érdekel, hogy ez az igazság vagy sem – a lényeg az, hogy boldog és elégedett legyek. Ha nem vagyok boldog, akkor hiába mond bárki bármit is! Mit számít az igazság? Mit számít isten? Én vagyok a főnök!” Vajon miféle romlott beállítottság ez? (Az igazság gyűlölete.) Ez egy olyan beállítottság, amely gyűlöli az igazságot, amelyik idegenkedik attól. Van-e ebben valami arrogancia és önhittség? Valami hajthatatlanság? (Igen.) Van itt egy másik szörnyű állapot is. Amikor jó hangulatban vannak, mindenkivel kedvesek, és felelősséggel végzik kötelességüket; az emberek azt gondolják, hogy jók, engedelmesek, hajlandóak megfizetni az árat, hogy valóban szeretik az igazságot. De amint negatívvá válnak, feladják a kötelességüket, panaszkodnak, és még az észérvekre is érzéketlenek lesznek. Ilyenkor bukkan fel a gonosz oldaluk. Senki sem tehet szemrehányást nekik. Sőt, azt mondják: „Minden igazságot megértek, csak nem gyakorolom. Nekem elég az, ha békében vagyok önmagammal!” Vajon milyen beállítottság ez? (Gonoszság.) Ezek a gonosz emberek nemcsak arra készek, hogy szembeszálljanak bárkivel, aki esetleg megmetszené őket, hanem még bántanák is, és ártanának neki, akárcsak egy gonosz démon. Senki sem merne ujjat húzni velük. Hát nem rendkívül szeszélyes és gonosz dolog ez részükről? Vajon fiatalkori probléma ez? Nem lennének szeszélyesek, ha idősebbek lennének? Vajon megfontoltabbak és észszerűbbek lennének, ha idősebbek lennének? Nem. Ez nem a személyiségükön vagy az életkorukon múlik. Mélyen gyökerező romlott beállítottság rejtőzik itt. Romlott beállítottság irányítja őket, és romlott beállítottság szerint élnek. Van-e alávetettség abban, aki romlott beállítottságban él? Képes-e keresni az igazságot? Van-e olyan porcikája, amelyik szereti az igazságot? (Nincs.) Nincsenek ilyenek.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Pontosan mi az, amire az emberek támaszkodnak, hogy éljenek?)

Ha egy dologgal szembekerülve az emberek túlságosan akaratosak és ragaszkodnak a saját elképzeléseikhez anélkül, hogy keresnék az igazságot, az nagyon veszélyes. Isten visszautasítja és félreállítja ezeket az embereket. Mi lesz ennek a következménye? Biztosan elmondható, hogy fennáll a veszélye, hogy kivetik őket. Ugyanakkor azok, akik keresik az igazságot, megkaphatják a Szentlélek megvilágosítását és útmutatását, és ennélfogva elnyerhetik Isten áldását. Az igazság keresésének és nem keresésének két különböző hozzáállása két különböző állapotot idézhet elő benned, két különböző eredmény mellett. Melyik eredményt részesítitek előnyben? (Inkább Isten megvilágosítását szeretném megkapni.) Ha az emberek azt szeretnék, hogy Isten megvilágosítsa és vezesse őket, és Isten kegyeiben részesüljenek, milyen hozzáállásuk kell legyen? Gyakran kell a keresés és az alávetettség magatartását tanúsítaniuk Isten előtt. Akár a kötelességed végzed, másokkal érintkezel vagy egy bizonyos üggyel foglalkozol, amellyel szembesülsz, kereséssel és alávetettséggel kell hozzáállnod. Ha ilyen a hozzáállásod, elmondható, hogy valamiféle Istent félő szíved van. Az Isten féléséhez és a rossz kerüléséhez vezető út az igazság keresésére és az annak való alávetésre való képesség. Ha nem kereséssel és alávetéssel állsz hozzá, és ehelyett önmagadba kapaszkodsz, makacsul antagonisztikus vagy, és nem vagy hajlandó elfogadni az igazságot, idegenkedsz az igazságtól, akkor nyilvánvalóan sok gonoszságot fogsz elkövetni. Nem tehetsz majd ellene! Ha az emberek sosem keresik az igazságot, hogy megoldják ezt, a végső következmény az lesz, hogy bármennyit is tapasztalnak, bármennyi helyzetben találják is magukat, bármennyi leckét is ad nekik Isten, akkor sem fogják érteni az igazságot, és végül képtelenek lesznek belépni az igazságvalóságba. Ha az emberek nem rendelkeznek az igazságvalósággal, képtelenek lesznek Isten útját követni, ha pedig sosem képesek Isten útját követni, akkor nem olyan emberek, akik félik Istent és kerülik a rosszat. Az emberek folyton arról beszélnek, hogy végezni akarják a kötelességeiket és követni akarják Istent. Vajon ilyen egyszerűek ezek a dolgok? Egyáltalán nem. Ezek a dolgok óriási jelentőségűek az emberek életében! Az embernek nem könnyű jól végeznie a kötelességét, hogy eleget tegyen Istennek, sem elérnie, hogy félje Istent és kerülje a rosszat. De elmondom nektek a gyakorlás egy alapelvét: ha kereséssel és alávetéssel állsz hozzá, amikor valami történik veled, az meg fog védeni. A végső cél nem az, hogy védve legyél, hanem hogy megértsd az igazságot, képes legyél belépni az igazságvalóságba, és elérd Isten üdvösségét – ez a végső cél.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)

Azok, akik igazán hisznek Istenben, mind olyan egyének, akik elvégzik a rendes munkájukat, mindannyian hajlandóak végrehajtani a kötelességeiket, képesek egy munkát elvállalni, és azt képességüknek és Isten háza előírásainak megfelelően jól elvégezni. Eleinte természetesen kihívást jelenthet az alkalmazkodás ehhez az élethez. Fizikailag és szellemileg kimerültnek érezheted magad. Ha azonban valóban megvan benned az elhatározás az együttműködéshez, valamint a hajlandóság, hogy normális és jó emberré válj, és elérd az üdvösséget, akkor fizetned kell egy kis árat, és engedned kell, hogy Isten megfegyelmezzen téged. Amikor késztetést érzel, hogy önfejű légy, akkor fel kell lázadnod ez ellen, és el kell engedned, fokozatosan csökkentve önfejűségedet és önző vágyaidat. Isten segítségét kell kérned a kritikus ügyekben, a kritikus időpontokban és a kritikus feladatokban. Ha megvan benned az elhatározás, akkor meg kell kérned Istent, hogy fenyítsen és fegyelmezzen meg, továbbá világosítson meg, hogy megérthesd az igazságot, így jobb eredményeket fogsz elérni. Ha valóban megvan benned az elhatározás, és imádkozol Istenhez az Ő jelenlétében, és könyörögsz Hozzá, Isten cselekedni fog. Meg fogja változtatni az állapotodat és a gondolataidat. Ha a Szentlélek egy kicsit munkálkodik, egy kicsit megmozgat téged, és egy kicsit megvilágosít, akkor a szíved meg fog változni, és az állapotod át fog alakulni. Amikor ez az átalakulás megtörténik, érezni fogod, hogy így élni nem jelent elnyomást. Elnyomott állapotod és érzelmeid átalakulnak és enyhülnek, illetve másmilyenek lesznek, mint azelőtt. Úgy fogod érezni, hogy így élni nem fárasztó. Élvezetet fogsz találni abban, hogy Isten házában végzed a kötelességedet. Úgy fogod érezni, hogy jó így élni, így viselkedni és így végezni a kötelességedet, elviselni a nehézségeket, megfizetni az árat, betartani a szabályokat és az alapelvek szerint tenni a dolgokat. Úgy fogod érezni, hogy a normális embereknek ilyen fajta életet kellene élniük. Amikor az igazság szerint élsz, és jól végzed a kötelességedet, úgy fogod érezni, hogy a szíved szilárd és békés, és az életednek van értelme. Azt fogod gondolni: „Miért nem tudtam ezt korábban? Miért voltam olyan önfejű? Korábban a Sátán filozófiái és természete szerint éltem, nem voltam se ember, se szellem, és minél többet éltem, annál fájdalmasabbnak éreztem. Most, hogy már értem az igazságot, levethetem romlott beállítottságom egy részét, és érezhetem a kötelességem megfelelő végzésével és az igazság gyakorlásával töltött élet igazi békéjét és örömét!” Nem fog akkor megváltozni a hangulatod? (De igen.) Amint felismered, hogy korábban miért érezted elnyomónak és nyomorúságosnak az életedet, amint megtalálod szenvedésed alapvető okát és megoldod a problémát, lesz reményed a változásra. [...] Először is meg kell tanulniuk, hogy végezzék a rendes munkájukat, hogy vállalják egy felnőtt és normális ember felelősségeit és kötelezettségeit, majd meg kell tanulniuk betartani a szabályokat, és el kell fogadniuk Isten házának vezetését, felügyeletét és megmetszését, valamint jól kell végezniük a kötelességeiket. Ez a helyes hozzáállás, amelyet egy lelkiismeretes és értelmes embernek a magáévá kell tennie. Másodszor, megfelelően kell értenie és ismernie a felelősségeket, a kötelezettségeket, valamint a normális emberi mivolt lelkiismeretét és értelmét érintő gondolatokat és nézőpontokat. Meg kell szabadulnod a negatív érzelmeidtől és elnyomottságodtól, továbbá megfelelően szembe kell nézned az életedben felmerülő különféle nehézségekkel. Számodra ezek nem extra dolgok, terhek vagy kötöttségek, hanem inkább olyasmik, amelyeket normális felnőttként el kell viselned. Ez azt jelenti, hogy minden felnőttnek, függetlenül a nemedtől, függetlenül a képességedtől, attól, hogy mennyire vagy alkalmas, vagy milyen tehetségekkel rendelkezel, viselned kell mindazt, amit a felnőtteknek viselniük kell, beleértve az életkörülményeket, amelyekhez a felnőtteknek alkalmazkodniuk kell, a felelősségeket, kötelezettségeket és küldetéseket, amelyeket vállalnod kell, és a munkát, amelyet a válladra kell venned. Először is pozitív módon el kellene fogadnod ezeket a dolgokat ahelyett, hogy másoktól várnád, hogy öltöztessenek és etessenek, vagy mások munkájának gyümölcsére támaszkodva tengődj. Ezenkívül meg kellene tanulnod alkalmazkodni a különféle szabályokhoz, előírásokhoz és irányításhoz, és el kellene fogadnod azokat, el kellene fogadnod Isten házának adminisztratív rendeleteit, és meg kellene tanulnod alkalmazkodni a más emberek között való létezéshez és élethez. Rendelkezned kellene a normális emberi mivolt lelkiismeretével és értelmével, helyesen kellene megközelítened a körülötted lévő embereket, eseményeket és dolgokat, és helyesen kellene kezelned és megoldanod a különféle problémákat, amelyekkel találkozol. Ezek mind olyan dolgok, amelyekkel egy normális emberi mivolttal rendelkező embernek foglalkoznia kell, azt is mondhatjuk, hogy ez az élet és életkörnyezet, amellyel egy felnőtt embernek szembe kellene néznie. Felnőttként például a saját képességeidre kellene támaszkodnod, hogy eltartsd és tápláld a családodat, függetlenül attól, hogy milyen nehéz az életed. Ez az a nehézség, amelyet el kellene viselned, a felelősség, amelynek eleget kellene tenned, és a kötelezettség, amelyet teljesítened kellene. Vállalnod kellene a felnőtt emberre háruló felelősségeket. Nem számít, mennyi szenvedést viselsz el, vagy mekkora árat fizetsz, nem számít, milyen szomorúnak érzed magad, le kell nyelned a sérelmeidet, és nem szabad negatív érzelmeknek teret adnod vagy panaszkodnod senkire, mert ez az, amit a felnőtteknek el kell viselniük. Felnőttként vállalnod kell ezeket a dolgokat, anélkül, hogy panaszkodnál vagy ellenállnál, és különösen anélkül, hogy kitérnél előlük vagy elutasítanád őket. Sodródni az életben, tétlenkedni, a dolgokat tetszésed szerint csinálni, akaratosnak vagy szeszélyesnek lenni, azt csinálni, amit akarsz, és nem csinálni azt, amit nem akarsz – ez nem az a hozzáállás az életben, amelyet egy felnőttnek tanúsítania kellene. Minden felnőttnek vállalnia kell a felnőttekre háruló felelősséget, függetlenül attól, hogy mekkora nyomás nehezedik rájuk, mint például a megpróbáltatások, betegségek, vagy akár a különféle nehézségek – ezeket a dolgokat mindenkinek meg kell tapasztalnia és el kell viselnie. Ezek részei egy normális ember életének. Ha nem tudod elviselni a nyomást vagy eltűrni a szenvedést, az azt jelenti, hogy túlságosan törékeny vagy és haszontalan. Aki él, annak el kell viselnie ezt a szenvedést, és senki sem kerülheti el. Akár a társadalomban, akár Isten házában, ez mindenkire egyformán vonatkozik. Ez az a felelősség, amelyet viselned kell, a súlyos teher, amelyet egy felnőttnek cipelnie kell, a dolog, amelyet vállalnia kell, és nem szabad kitérned előle. Ha mindig megpróbálsz mindezek elől elmenekülni vagy levetni ezeket magadról, akkor az elnyomó érzelmeid elő fognak jönni, és mindig össze fognak zavarni. Ha azonban mindezt megfelelően meg tudod érteni és el tudod fogadni, és úgy tekintesz rájuk, mint életed és létezésed szükséges részére, akkor ezek az ügyek nem adhatnak okot arra, hogy negatív érzelmek alakuljanak ki benned. Egyrészt meg kell tanulnod, hogy vállald azokat a felelősségeket és kötelezettségeket, amelyeket a felnőtteknek viselniük és vállalniuk kellene. Másrészt meg kell tanulnod, hogy harmonikusan, normális emberi mivolttal tudj együtt élni másokkal az élet- és munkakörnyezetedben. Ne egyszerűen azt tedd, ami neked tetszik. Mi a harmonikus együttélés célja? Az, hogy jobban végezd el a munkát, és jobban teljesítsd azokat a kötelezettségeket és felelősségeket, amelyeket neked felnőttként végre kellene hajtanod és teljesítened, hogy minimalizáld a munkád során felmerülő problémák okozta veszteségeket, valamint hogy maximalizáld a munkád eredményeit és hatékonyságát. Ezt kellene elérned. Ha rendelkezel normális emberi mivolttal, akkor ezt kellene megvalósítanod, amikor emberek között dolgozol. Ami a munkából eredő nyomást illeti, akár a Fennvalótól, akár Isten házából jön, vagy ha a testvéreid helyezik rád a nyomást, el kell viselned. Nem mondhatod, hogy „Túl nagy nyomás, ezért nem csinálom meg. Én csak pihenésre, gondtalanságra, boldogságra és kényelemre törekszem a kötelességem végzésében és az Isten házában végzett munkában.” Ez nem fog működni; ez nem egy olyan gondolat, aminek egy normális felnőttben fel szabadna merülnie, és Isten háza nem az a hely, ahol átadhatod magad a kényelemnek. Minden ember vállal bizonyos mértékű nyomást és kockázatot az életében és a munkájában. Bármilyen munkában, különösen az Isten házában végzett kötelességedben optimális eredményekre kell törekedned. Magasabb szinten ez Isten tanítása és elvárása. Alacsonyabb szinten ez az a hozzáállás, nézőpont, mérce és alapelv, amelyet minden embernek magáévá kellene tennie viselkedésében és cselekedeteiben. Amikor Isten házában kötelességet végzel, meg kell tanulnod betartani Isten házának előírásait és rendszereit, meg kell tanulnod megfelelni, meg kell tanulnod a szabályokat és illemtudóan viselkedni. Ez az ember viselkedésének lényeges része. Nem szabad minden idődet azzal töltened, hogy munka helyett kényezteted magad, hogy nem gondolkodsz komolyan semmin, végighenyéled a napjaidat, vagy helytelen cselekedetekbe bocsátkozol, és a saját életmódodat folytatod, ahogy a nem hívők teszik. Ne tégy olyat, ami miatt mások lenéznek, ne légy szálka a szemükben vagy tüske a körmük alatt, ne késztess arra senkit, hogy elkerüljön vagy elutasítson téged, és ne légy akadálya vagy gátja semmilyen munkának. Ez a lelkiismeret és az értelem, amellyel egy normális felnőttnek rendelkeznie kellene, és ez az a felelősség is, amelyet minden normális felnőttnek viselnie kellene.

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (5.))